Történetünk
A KÜHNE fúvószenekar 1949-es megalakulásában jelentős szerepe volt az 1945-ig működő városi leventezenekarnak. A helyi zeneiskola biztosította akkor is, most is a zenekar képzett, fiatal utánpótlásának nevelését.
Zenekarunk első karmestere, Csóka József közel 40 évig irányította a művészeti tevékenységünket. Munkássága során vonószenekari művekből készített átiratokat, és ezzel bővítette ki zenekarunk repertoárját.
A dicsőséges 6-3-ról hazatérő labdarúgóinkat köszöntötte a zenekar a hegyeshalmi állomáson. Az ezt követő évben már rádiófelvétel is készült a Győri Rádióban a KÜHNE zenekar közreműködésével. 1961-ben zenekarunk megnyerte a Budapesten megrendezett Vasas zenekarok versenyét. 1966-ban került sor az első külföldi fellépésre az ausztriai Stockerau városában. 1975 májusában a zenekar Celldömölkön "Aranylant" fokozatot ért el. 1977-ben zenekarunk élő TV adásban szerepelt Budapesten.
Sebők Károly 1989-től kb. másfél éven keresztül látta el a karmesteri teendőket. Vezetésével a Mosonmagyaróváron megrendezett VII. Országos Minősítő versenyen megőriztük "Aranylant diploma" fokozatunkat.
A karmesteri pálcát 1990 őszétől Hernádi Sándor vette át . Azóta ő irányítja a zenei munkánkat. 1992 októberében zenekarunk Dániában járt a silkeborgi ifjúsági zenekar meghívásának eleget téve. Németországi kapcsolatainkat ápolva 1995-ben Pfeffingenben, 2001-ben pedig a Baden Baden melletti Geroldsauban sikerült bemutatni fúvószenei tudásunkat. 2000 decemberétől tovább folytatja zenekarunk a mosonmagyaróvári Lions Club Adventi jótékonysági hangversenyeit, melynek bevételével a rászoruló gyermekeket támogatják. 2004-ben sikeresen vettünk részt a móri nemzetközi fúvószenekari fesztiválon és minősítésen. Osztrák, olasz, horvát, lengyel, luxemburgi, izraeli és svájci zenekarok mellett több magyar fúvószenekar is fellépett, amely felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. A minősítésen arany fokozatot értünk el.
Az 55 éves jubileum évében, 2004-ben elérkezettnek láttuk az időt, hogy elkészítsük első CD lemezünket. A komoly felkészülést követő felvétel két teljes napig tartott, de megérte. Elkészült a digitális formátumú hanganyag, amelyet reméljük még unokáink is hallgatni fognak. A CD-n megtalálható a hagyományos fúvószenekari műveken (induló, polka, keringő) kívül számos ismert komoly- és könnyűzenei darab.
A Kühne Fúvószenekar programjai színesítik a városi rendezvényeket. Közös koncertekkel mélyítjük a testvérvárosok zenekaraival és a magyar partnerzenekarokkal kialakított szakmai és baráti kapcsolatainkat. Zenekarunk fontos feladatának tekinti a fúvószenei hagyományok ápolását, a fúvószenét kedvelő közönség színvonalas szórakoztatását és az utánpótlás nevelését.
Szórólapunk
Közösség - Facebook
Közösség - Instagram
Minősítéseink
Támogatóink
- KÜHNE -Mezőgazdasági Gépgyár ZRt. Mosonmagyaróvár
- Mosonmagyaróvár Önkormányzata
- Nemzeti Kulturális Alap
- Family-Friss Italelőállító és Kereskedő Kft.
- WINKLER Tüzép
- BIXI-Trans Kft.
- TOP COOL Hűtő- és Klímatechnikai Kft - Mosonmagyaróvár
- Mod Számítástechnikai Kft.
- Szalai Géza - System-Plan Mérnöki Iroda Kft.
- Szellőrózsa ABC - Kobl Zsolt és Felesége
- Dr. Novák Péter állatorvos
- Rubint Miklós
Statisztika
- Összes oldalletöltés: 1334859
- Egyedi látogató: 70656
- Mai oldalletöltés: 26
- Mai egyedi látogató: 13
A statisztika 2007. november 24-én indult.